Mire figyeljünk?
Mivel a nyuszik úgynevezett ,,zsákmányállatok", így betegség esetén az arra utaló jeleket nagyon jól tudják leplezni. Erre azért van szükség, mert a természetben egyes ragadozók (pl: a róka, vagy a sas) meglehetősen sűrűn vadásznak nyúlra és nem szabad gyengének vagy sérültnek mutatkozniuk, mert akkor könnyen célponttá válhatnak. Ez a tulajdonság a törpenyuszikra is ugyanúgy igaz, hiába nem fenyegeti veszély őket, ez a természetes viselkedésük része. Ezért sok esetben már csak akkor vesszük észre, hogy baj van, ha az már előrehaladott állapot, mert egészen addig tünetmentes lehet.
Ellenőrizendő tényezők naponta:
-Napi táplálék, folyadékbevitel a megszokott-e?
- Aktivitás, mozgás rendben van-e?
Ellenőrizendő tényezők hetente:
Súly- Sok betegség tünete lehet a fokozatos, illetve hirtelen súlyvesztés, ezért javasolt hetente legalább egyszer megmérni a nyuszink súlyát, és ezt akár egy füzetbe vezetni. Súlycsökkenés vagy nagyfokú hízás esetén forduljunk egzotikus állatorvoshoz. Méréshez egy babamérleg ideális.
Karmok- A karmaik folyamatosan nőnek és annak érdekében, hogy ez ne okozzon egészségügyi és mozgási problémákat, fontos, hogy rendszeresen vágjuk vagy vágassuk állatorvossal.
Tipp: Vegyük ölbe a nyuszit és végezzünk mind a négy lábon karomvágást, ha ez nem megy könnyen, akkor próbálkozhatunk törölközőbe csavarva is.
nyuszi karomvágás
nyuszi karomvágás
Talpak- Talpfekély gyakran úgy alakul ki, hogy mire észrevehetnénk már sebes, durván sérült a talp bőre. Hetente ellenőrizzük a talpak állapotát és kerüljük a durva felületen való tartást.
Fülek- Nem árt néha belekukkantanunk a fülekbe is, mert előfordulhatnak élősködők, melyek hatására a nyuszink elkezdi sűrűn és durván vakarni a füleit, ez pedig sebekhez is vezethet.
Szemek- Szemsérülések, fogproblémák okozta könnyezés, váladékozás előfordulhat, ezért mindenképp ellenőrizzük nyuszink szemeinek állapotát is rendszeresen.
Fogak- A fogak ellenőrzését bízzuk egzotikus állatorvosra! Félévente mindenképp javasolt, ha problémát észlelünk, akkor természetesen előbb is.
Test felület- Győződjünk meg róla, hogy nem észlelhetőek:
- Dudorok
- Szőrkopás
- Sérülések stb.
Felemelés
A nyuszik biztonságos kézbevétele körül is sok a tévhit sajnos. A mai napig elterjedt információ az, hogy a fülüknél vagy éppen a tarkójuknál fogva kell felemelni őket, ez viszont egyáltalán nem biztonságos, sőt, a füleknél való felemelés fájdalmas lehet számukra. A levegőben lógva rendkívüli pánikba is eshetnek. Mivel a nyuszik zsákmányállatok, ezért a legtöbbjük emiatt kézben lenni sem szeret, mert hasonló érzést vált ki belőlük, mint egy ragadozó madár támadása. A tarkónál való megmarkolás és felemelés azért veszélyes, mert rengeteg izomrost és ér halad végig és ezek az izomrostok könnyen elszakadhatnak, megsérülhetnek, ha a nyuszink kapálózni kezd. A durva és szakszerűtlen megfogás akár gerinctöréshez is vezethet.
nyuszik felemelése
nyuszik felemelése
Akkor hogyan?
Mindenképpen a két mellső lábuk alá nyúlva és a feneküket is alátámasztva szabad csak felemelni őket. Közelítsünk mindig oldalról, mert ha fentről akarjuk megérinteni őket, akkor megijedhetnek. Azoknál a nyusziknál, melyek abszolút nem szeretnek kézben lenni és emiatt nehéz őket elkapni, meg lehet próbálni egy törölközőt rájuk tenni és azzal együtt felemelni. Így nem ijednek meg annyira és nem tudnak megkarmolni sem. Ezt akkor tegyük, ha nyuszinknak valamilyen gyógyszerezési igénye van vagy ha orvoshoz kell vinni. Normál esetben ne emelgessük állandóan.
Hátukra fektetés
A nyuszikat a hátukra fektetni tilos! Ez egy rendkívül stresszes, kellemetlen testhelyzet számukra, mivel a ragadozó állatok is hasonlóképpen fogják le őket a természetben. Hátra fektetés esetén a pulzusszám megnövekszik, a szívverés felgyorsul és ez szívelégtelenséghez is vezethet. Ilyenkor egy úgynevezett hipnózisba dermednek, végtagjaik megmerevednek és sokkos állapotba kerülhetnek. Ez a kényszerített testhelyzet végzetes is lehet! Ezzel abban az esetben nincs gond, ha a nyuszi magától fekszik így, de ez nem túl jellemző rájuk.
Kozmetika
Sokan úgy gondolják, hogy a hosszú szőrű nyusziknak is szükségük van szőrnyírásra, viszont ez ebben a formában nem teljesen pontos. A hosszú szőrrel rendelkező nyuszik pl: Angora vagy a kasmír szőrű számára fontos a rendszeres fésülés és az ollóval való igazítás, de kizárólag szakember által végezve. Mi otthon ne álljunk neki szőrt vágni papírvágó ollóval, mert az balesetveszélyes lehet. Bajuszukat ne vágjuk le, mert szükségük van rá az érzékeléshez, feneküket pedig lehetőleg egzotikus állatorvos által tisztíttassuk, ha problémás lenne.