Dr. Donka Melinda - 5 éves korom óta tudom, hogy állatorvos szeretnék lenni, ekkor került ugyanis családunkba egy Briard szuka kölyök. A lelkesedés nem hagyott alább, 10. születésnapomra a Háziállatok tájanatómiája című könyvet kértem szüleimtől (ebből később tényleg tanultam, még jó, hogy az anatómia nem egy változékony tudományág. :) 2003-ban felvételt nyertem az Állatorvostudományi Egyetem állatorvos szakára, ahol 2008-ban szereztem meg állatorvos-doktor diplomámat. Volt szerencsém kétszer egy hónapot eltölteni ösztöndíjjal a Bécsi Állatorvosi Egyetem belgyógyászati osztályán. Itt ismerkedtem meg a sünmentéssel és kezelésükkel, ezzel párhuzamosan pedig érdeklődni kezdtem az egzotikus állatok, főként kisemlősök gyógyítása iránt. Az otthonunkat egy nyuszival, négy macskával és öt csirkével osztjuk meg.
Jelenleg a Rex Kisállatrendelőben és a Primavet Állatkórházban várom a betegeket, akik közül egyre nagyobb arányban fordulnak elő nyuszik, tengerimalacok, deguk, csincsillák és sünök is.
Rendszeresen részt veszek hazai konferenciákon, 2019-ben praxismenedzser szakállatorvos másoddiplomát szereztem, 2022-ben pedig az egzotikus állatok gyógyászata szakállatorvosi képzést teljesítettem.
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=392,h=578,fit=crop/YbN3Rj6lBBHzEZLn/melinda-m2Wkxoqv7lF0Z9G9.jpg)
![](https://assets.zyrosite.com/cdn-cgi/image/format=auto,w=328,h=475,fit=crop/YbN3Rj6lBBHzEZLn/melinda-m2Wkxoqv7lF0Z9G9.jpg)